Tudjuk, hogy az első évek nehezek és embert próbálók tudnak lenni és mi, mint szülők elveszettnek érezhetjük magunkat. Pontosan ezért hoztuk létre a Bababoz-t, hogy segítsünk a szülőknek magabiztosnak érezni magukat. Termékeink számos kutatás eredményein alapulnak és azzal az egyszerű, tiszta céllal lettek létrehozva, hogy pontosan olyanok legyenek, amelyekre a gyermekeknek szükségük van az egyes fejlődési időszakokban.

Nem is gondolnánk, hogy ez milyen fontos a fejlődés szempontjából

Megfigyeled játék vagy mozgás közben gyermekedet? Ha igen, ezt objektíven vagy szubjektíven teszed? Most bizonyára felmerül benned a kérdés, hogy miért kérdezek ilyet és mi lehet a mondandóm e mögött. A mai felgyorsult világban pont a megfigyelésre szánunk, mi szülők, gondviselők, a legkevesebb időt, pedig ezzel tudjuk gyermekünk fejlődését a legjobban támogatni. Na de kezdjük…

Mi a baj az “ügyes vagy” dicsérettel?

„Ügyes vagy!”,„Okos vagy!”. Gondolom minden szülő számára ismerősek ezek a mondatok és egy nap többször is elhangzik a szánkból, mikor a gyermekünk valami olyat tett, amitől dagad a mellünk és büszkeséget érzünk, hogy a mi picink bizony erre is képes. Nincsen ezzel semmi baj, hiszen büszkék vagyunk gyermekünkre, azonban ezek a berögzült mondatok, nem építik…

Vizuális stimuláció- 6 egyszerű ötlet az első 5 hónapra

Körülbelül az ötödik hónapig, a csecsemők a szemüket használják elsődleges információforrásként a világról és annak működéséről. Ezért a legtöbb tevékenység az első öt napban a vizuális stimulációra kell, hogy irányuljon. Azonban nem mindegy, hogy hogyan és mivel stimuláljuk a csecsemőt… A vizuális készségek fejlesztésében van egy sorrend, és minél jobban ismerjük ezt a sorrendet és…

Miért van szükség babatornázóra?

A babatornázó valószínűleg a legsokoldalúbb babatermék, amit az első hónapokban biztosítani tudunk a legkisebbek számára. Ez az egyszerű, de fantasztikus termék nemcsak sokféleképpen használható, hanem számos területen fontos fejlesztési előnnyel is jár. Kognitív fejlődés A babatornázó lehetővé teszi a baba számára, hogy megtanulja az ok-okozati alapokat. A 6 hét és 4 hónapos kor közötti időszakot,…

Tárgyépítési készség- 2 ok, hogy miért legyen otthon fészkelő doboz

Életük első két évében a csecsemők egyre összetettebb módon fedezik fel a környezetükben lévő tárgyakat. Kezdetben csupán egyetlen tárgyat és annak egy adott tulajdonságát térképezik fel, később azonban más tárgyakhoz és felületekhez viszonyítva vizsgálják már azt meg, és ezzel a komplexebb felfedezéssel következtetéseket vonnak le a tárgyak tulajdonságairól, szenzoros információkat szereznek a különböző viszonyaikról. Itt…

Milyen játékot vegyünk az 1 éves gyermeknek?

Sokszor hallottam és láttam ezt a kérdést különböző felületeken, viszont rendes válasz nem érkezett soha erre, csak termékajánló. Ez azonban egy olyan kérdés, amit pusztán termékekkel nem lehet megválaszolni. A jó válasz alapja ugyanis az, hogy tudjuk, hogy éppen milyen fejlődésen megy keresztül gyermekünk, mert ha ahhoz mérten veszünk játékot az garantáltan nem lesz pénzkidobás.…

Csak erre a három játékra van szüksége a gyermekednek az első 6 hónapban

Rengeteg játék van a piacon, amit újszülötteknek és pár hónapos csecsemőknek ajánlanak. Már biztos felmerült benned a kérdés: erre biztos, hogy mind szüksége van a gyermekemnek? A válaszom pedig: NEM. Nagyon sok olyan termék létezik a piacon, amik teljesen feleslegesek, de egy jó marketinggel nagyon könnyen eladhatók. Én összegyűjtöttem nektek három játékot/ eszközt, amik valóban…

Szenzoros tevékenység-Miért olyan fontos?

A gyermekek a születéstől a kora gyermekkorig öt érzéküket használják a világ felfedezéséhez és így próbálják megérteni a körülöttük lévő világot. Amikor az érzékszervek is részt vesznek a felfedezésben, új idegpályák jönnek létre az agyban. Ezek az idegpályák pedig segítik a gyermekeket az egész életen át tartó tanulásban. A szenzoros tevékenységek nagyon fontos szerepet töltenek…

3 alapvető dolog, amire a legnagyobb hangsúlyt kell fektetned gyermeked első éveiben

Az első három év a legkritikusabb a gyermek agyának felépítésében, hiszen az idegsejtek közötti kapcsolatok ekkor fejlődnek a legaktívabban. A korai tapasztalatok megalapozzák az agy szervezeti fejlődését és működését egy egész életen át. Közvetlen hatással vannak arra, hogy a gyerekek hogyan fejlesztik a tanulási készségeket, valamint a szociális és érzelmi képességeket. A gyerekek korai éveik…

Montessory játékok

Mi a tárgyállandóság és miért olyan fontos?

Felnőttként megértjük és tudjuk, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha nem látjuk vagy halljuk őket, de a csecsemőknél ez nem így van. A csecsemők számára bármi, amit nem látnak vagy hallanak, megszűnik létezni. Ezért is olyan fontos mérföldkő a babák számára, mikor megértik és megtanulják, hogy még ha nem is látnak bizonyos dolgokat, akkor…