Montessori Építőtorony

Milyen területeket fejleszt?

Vizuális-, térbeli észlelés

A tárgyak egymásba, illetve egymásra rakása segít megérteni a tér észlelését, hiszen ahhoz, hogy egymásra/egymásba tudja tenni a gyermek a kovkákat, vizuálisan fel kell mérnie, hogy hova helyezze az egyes darabokat mint önmagához, mint a többi darabhoz képest. A kisebbeknek a kockák egymásba helyezése több útmutatást kínál a vizuális érzékelés korai szakaszában. Idősebb gyerekek számára fokozott irányítást igényel, hogy a darabokat egymásra rakják úgy, hogy azok egyensúlyban maradjanak és ne dőljenek le.

  1. Mutassuk be a gyermeknek, hogy hogyan fell felépíteni a tornyot, majd hagyjuk, hogy egyedül megépítse. Eleinte hibázni fog, de minél inkább gyakorolja a méret megítélésének képességét, annál inkább tökéletesíti a torony megépítését is.
  2. Amikor a gyermek könnyedén és jól végzi az első gyakorlatot, megmutathatjuk nek, hogyan kell felépíteni a tornyot úgy, hogy minden kocka egyik sarka pontosan a másik felett helyezkedjen el. Így a kocka egyik sarka és két oldala pontosan egybeesik. Két 1 cm-es párkány lesz a torony másik két oldalán. Ez a gyakorlat bemutatja a kockák közötti méretbeli kapcsolatot.
  3. Mutassuk meg a gyermekeknek, hogy hogyan kell egymásba rakni a kockákat, majd hagyjuk, hogy ő is megpróbálja. Eleinte hibázni fog, de a kockák egymásba rakása közben a gyermek saját maga azonnal visszajelzést kap a feladat helyességéről. Így ne avatkozzunk közbe, sem segítéssel, sem megjegyzéssel. Hiszen a gyermek rá fog jönni magától, a saját tempójában.

Montessori módszer szókincsbővítésre

A Montessori módszer védjegye a három lépcsős lecke. Ez egy olyan módszer, amelyet a Montessori pedagógusok, szakemberek használnak a gyermekeknél új szókincs és fogalmak megismertetéséhez, és amelynek három fő lépése van: névadás, gyakorlás és tesztelés. Ez a módszer azonban nem csak a szókincset bővíti, hanem segíthet koncentrálni azokra a témákra vagy fogalmakra, amelyek már érdeklik a gyermeket. Ezt a specifikusabb módszert otthon is tudjuk alkalmazni, ezért fontosnak láttam ezt leírni, bemutatni és felhívni a figyelmet az egyes részletekre.
Ez is, mint minden módszer bizonyos lépésekből áll és igényel egyfajta struktúrát, ami megkönnyítit a tanítást. Először is fontos, hogy ez egy egyéni, minőségi idő legyen a gyermekkel, tehát próbáljuk meg akkor alkalmazni ezt a módszert, amikor kettesben vagyunk vele. Illetve mielőtt elkezdjük a ‘tanítást’
győzödjünk meg róla, hogy gyermekünk már ismeri a játékot és tudja, hogy hogyan kell vele játszani, hiszen mi nem szavakat akarunk háttértudás nélkül neki megtanítani, hanem a “tudást megnevezni”. Itt még kiemelném azt, hogy rakjunk félre minden más játékot, illetve eszközt, hogy a gyermek valóban
csak arra az egyre tudjon koncentrálni, amivel éppen dolgozni akarunk. Aztán kezdhetjük is a foglalkozást.
Az első lépcső a névadás. Ilyenkor megnevezzük egyesével és érthetően azt a dolgot, amit meg szeretnénk neki tanítani. (Maximum három dolgot tanítsunk egy alkalommal.)
A második lépcső a gyakorlás. Ezen van a legnagyobb hangsúly és ez fog a legtöbb ideig is tartani. Itt fontos, hogy kreatív és változatos feladatokat adjunk a gyermeknek, amivel tudja gyakorolni az újonnan megszerzett tudást. Az is fontos, hogy ha jól végezte el a feladatot, akkor validálhatjuk azt, illetve ha rosszul akkor ne validáljuk, a kijavítás helyett.
2,5 éves kor fölött alkalmazhatjuk a harmadik lépcsőt, a tesztelést. Ennél a lépcsőnél arra vagyunk kiváncsiak, hogy meg tudja-e nevezni a tudást, amit a második lépcsőben begyakorolt. A gyermek mondja ki a megtanult tárgy, méret, szín nevét.

Minden leckét kicsit nyíltabban zárjunk le a végén. Például: “Ha szeretnéd, mostantól bármikor gyakorolhatod egyedül is a színeket” vagy ” egy másik napon mutatok neked további színeket”.

Színek elsajátítása

A színek tudása a felnőttek számára természetes dolog és nem is gondolunk bele, hogy e tudás megszerzése mennyire komplex feladat. A hatékony és játékos tanulás a kulcsa az új tudás megszerzésének, amit a következőképp tudunk elsajátítani:

  1. lépcső: a névadás. Először is válasszuk ki a három színt. Majd győzödjünk meg róla, hogy a gyermek fókusza most a kockán van, majd rámutatunk az egyik (!) kockára és ezt mondjuk: „piros”. Majd egy másik színre mutatunk és azt mondjuk: „kék”, aztán „sárga”. Azután a három kérdéses színre többször rámutatva ismételjük meg a neveiket, ha szükséges.
  2. lépcső: a gyakorlás. Ez a lépcső a tudás elmélyítéséről szól. A színek nevei rögzülnek a gyermekben, ahogy a különböző feladatokat – interaktívan, mozgást beleszőve – csinálja. Addig csináljuk, amíg látjuk, hogy magabiztosan, jól válaszol/, amíg élvezi és oda tud figyelni. Mondjunk neki különböző, változatos instrukciókat például: mutasd meg melyik a piros, hol van a kék, aztán a szavak ragozott formáját is használhatjuk akár. Például: emeld fel/ add nekem a sárgát.
  3. lépcső: a tesztelés. A harmadik lépcsőnél már azt teszteljük, hogy vajon a gyermek megtanulta-e a színek neveit. Mert lehetséges, hogy ráismer ugyan a nevére, de ez még sincs annyira birtokában, hogy tudatosan használni tudná. Mutassunk rá a tárgyra és kérdezzük meg: „Ez mi?” „És ez mi?”. Jó válasz esetén validálhatjuk a gyermeket: „valóban kék”.

Alakok és méret tudatossága

A játék tökéletes eszköz a gyermek „tanítására”. Miközben önfeledten játszik a toronnyal megtaníthatjuk neki, hogy melyik a legnagyobb kocka és melyik a
legkisebb. Aztán megkérhetjük rá, hogy adja oda a legnagyobbat. Miközben játszunk vele, figyeljünk arra, hogy milyen szavakat használunk és próbáljuk meg többször elismételni, hogy megmaradjon a gyermekben.

  1. lépcső: a névadás. Győzödjünk meg róla, hogy a gyermek a kockákra és ránk fókuszál. Mutassunk rá a legnagyobb kockára és mondjuk ki: “nagy”, majd a legkisebbre és mondjuk: “kicsi”. Azután a két kérdéses méretre többször rámutatva ismételjük meg a neveiket, ha szükséges.
  2. lépcső: a gyakorlás.Ez a lépcső a tudás elmélyítéséről szól. A méretek nevei rögzülnek a gyermekben, ahogy a különböző feladatokat – interaktívan, mozgást beleszőve – csinálja. Addig csináljuk, amíg látjuk, hogy magabiztosan, jól válaszol/, amíg élvezi és oda tud figyelni. Mondjunk neki különböző, változatos instrukciókat, például: mutasd meg melyik a legnagyobb, hol van a legkisebb, aztán a szavak ragozott formáját is használhatjuk. Például: “hozd ide a legnagyobbat”.
  3. lépcső: a tesztelés. Az egyik kockára rámutatva kérdezzük meg: “ez mi?” vagy “és ez mi?”. Ha a gyermek megértette és helyesen is felelt a kérdésekre, akkor csak arra kell törekednünk, hogy a gyermek tisztán és értelmesen ejtse ki a szavakat, újra és újra kérdezve és biztatva: “Ez mi? Nagy. És ez mi? Kicsi.” Jó válasz esetén validálhatjuk a gyermeket.

Vizuális-, térbeli észlelés

3 éves kor felett pedig komplexebb feladatokat is adhatunk a gyermeknek, amivel játék közben több képességet is tud együtt gyakorolni.

Miután a háromlépcsős leckével megtanulta ezeket a kifejezéseket: nagy-kicsi, kisebb-nagyobb, legkisebblegnagyobb, utána vezessük be a következő gyakorlatokat.

  1. A torony egyik elemét tartsuk meg magunknál, a többi részét pedig tegyük a szoba másik pontján lévő szőnyegre/ asztalra. Aztán kérjük meg a gyermeket, hogy hozzon ide egy ennél nagyobb/ kisebb kockát, anélkül, hogy azt a kockát, ami nálunk van magával vinné. Így a gyermeknek egyszerre több dologra is kell koncentrálnia, hiszen fejben kell tartania, hogy mekkora a kocka, ami a kezünkben van és ahhoz viszonyítva mekkora az a kocka, amit éppen felfedez a szoba másik pontján.
  2. Finoman kössük be a gyermek szemét és tegyük elérhető távolságba a torony összes elemét. Kérjük meg, hogy építse fel nekünk a tornyot, úgy, hogy azt nem látja.

Egyéb felhasználási mód

Ez a sokféleképp felhasználható játék megannyi lehetőséget nyújt a tanulásra és a játékra. Íme néhány ötlet, hogy mire és hogyan tudjuk még ezt a szuper játékot felhasználni.

  1. gyakorlat: Amikor észrevesszük, hogy a gyermek szívesen párosít hasonló színű dolgokat, akkor ez kitűnő alkalom arra, hogy játsszunk vele a színekkel. Szerezzünk be ugyanolyan színű gombokat (, vagy más színes eszközt), mint a kockák és a gyermek feladata az lesz, hogy a gombokat (, egyéb tárgyat) a megfelelő színű dobozokba tegye bele. Először mutassuk meg mi, hogyan kell vele játszani. A gyermek azonnal látni fogja, hogyha rossz helyre rakta a gombokat (vagy a másik tárgyat) hiszen az eltérő szín feltűnő lesz.
  2. gyakorlat (kreatív-nyílt végű játék): Minden bizonnyal találunk otthon kisebb bábukat, vagy autókat. A kockák segítségével megépíthetjük a bábuk saját kis házát vagy az autók garázsát. Úgy helyezi a gyermek egymásra a “szobákat”, ahogy azt ő szeretné.
  3. gyakorlat: Vegyük elő a két nagyobbik kockát, majd töltsük meg az egyik kockát hüvelyes zöldséggel (száraz babbal, lencsével, sárgaborsóval…). Tegyünk mellé egy kisebb méretű kanalat, majd kérjük meg, hogy merje át a másik üres kockába a hüvelyes zöldséget. Ezzel a gyakorlattal nem csak a kanál használatát tudjuk bemutatni, hanem fejleszthetjük a gyermek koordinációját, koncentrációját.

Mi jellemzi a Montessori inspirálta játékokat és ezáltal a BabaBoz termékeit is?

  1. realisztikus és funkcionális: A gyerekeket iszonyatosan érdeklik az őket körülvevő világ, hogy segíthessünk annak megismerésében, minél jobban az igazihoz hasonlító tárgyaknak és játékoknak kell körül venni őket. Ezenkívül a realisztikus és funkcionális játékok, eszközök segítik az adaptációt, hiszen a gyerekek azt szeretnék csinálni, amit mi szülők/ gondviselők.
  2. természetes anyagból készült: Fa, gyapjú, fém… A természetes anyagok érintése már magában hordoz rengeteg információt, szenzorális élményt, tapasztalatot, ami segít a gyermekeknek megérteni a világot. Nem mellesleg a természetes anyagból készült játékok nem bocsájtanak ki semmilyen káros kemikáliát, valamint rendkívül időtállóak.
  3. a gyermek fejlettségi szintjének megfelelő: fontos tudnunk, hogy a gyermek éppen melyik fejlődési szakaszon megy keresztül ahhoz, hogy e fejlődési szakaszt legjobban támogató játékkal, eszközzel tudjuk ellátni őt. Ez annyit jelent, hogy kompetenciájuknak, képességükhöz legoptimálisabban igazodó (,érdeklődését követve) játékokkal, eszközökkel látjuk el.
  4. esztétikus: Fontos, hogy a játék ne stimulálja túl a gyermekeket és szemüknek kellemes legyen. A szépség elősegíti a koncentrációját és felüdülést kínál a léleknek, ami aztán megalapozza jövőbeli esztétikai érzéküket. Emellett ezek a játékok növelik a kíváncsiságot, hívogatók.
  5. egyszerű és letisztult: egy-egy játék nem túl zsúfolt/túlterhelt, de jól látható. Épp elegendő stimulációt biztosít, ami a gyermekek életkorának megfelelő. Ez az egyszerűség és letisztultság hatással van a gyermekek munkájára. Megkönnyíti a választást, megelőzi a frusztrációt, támogatja a környezet tiszteletét, segíti a koncentrációt. Ellenkező esetben, az olyan játékok, amik túlzsúfoltak, ’sok mindent tudnak’ könnyen elvonják a gyermekek figyelmét, és kevesebb ideig / csapongóan – kevésbé elmélyülten dolgoznak velük.

Minden játék úgy lett megtervezve, hogy ennek segítségével támogatni tudd gyermekedet a természetes fejlődési útján: gyerek méretűek, tehát a gyermeked méretéhez igazodó, önellenőrző funkcióval ’ellátott’, az az a gyermeked önmagukat tanítja, hibáinak tudatában ítéli meg magát, ezáltal nem fog függni valaki más ítéletétől. Ehhez azonban az kell, hogy minden eszközt és játékot lehetőleg a megfelelő időben mutass be neki. A következő oktató füzet segít ebben neked. Az oktató füzet hiteles Montessori forrásból íródott, hogy szakszerű tudást tudjunk ezáltal átadni. Ne felejtsd el azonban, hogy a leírt bemutatások nem mindig úgy működnek otthon, mint a Montessori intézményekben. Játékaink fő célja, hogy minőségi időt biztosítson neked és gyermekednek, hogy az együtt töltött idő minden szempontból örömteli legyen.

Ami még fontos: termékeink FSC® jelzéssel rendelkeznek, ami azt jelent, hogy az ezzel a jelzéssel ellátott termékek fa alapanyaga felelős erdőgazdaságból és egyéb ellenőrzött forrásból származik. Ezáltal segítjük a környezettudatos fogyasztói döntést, ami a Földünk tüdejét jelentő erdők megtartását segítik. A termékeink ezenkívül megfelelnek az EN71 biztonsági és minőségi szabványoknak (európai játékszabvány) és rendelkeznek CE jelzéssel.