Körülbelül az ötödik hónapig, a csecsemők a szemüket használják elsődleges információforrásként a világról és annak működéséről. Ezért a legtöbb tevékenység az első öt napban a vizuális stimulációra kell, hogy irányuljon. Azonban nem mindegy, hogy hogyan és mivel stimuláljuk a csecsemőt…
A vizuális készségek fejlesztésében van egy sorrend, és minél jobban ismerjük ezt a sorrendet és azt, hogy a csecsemő éppen melyik szakaszban van, annál inkább segíthetjük őt a fejlődésben. Ezért is vagyunk mi híve az egyszerű, letisztult babatornázónak, hiszen azt a baba fejlődésének mérten tudjuk alakítani és a pici figyelme nem magára a tornázóra irányul, hanem magára a tárgyakra, amit fellógatunk. Íme hónapokra lebontva, hogyan tudod segíteni a babád látásfejlődését.
0-4.hét
Születéskor és azt követően néhány hétig a csecsemő látása gyenge. Az optikai ideg éretlen, és a retina központi része (ahol élesség és szín látható) alulfejlett. Ez az életlen látás azonban segít a csecsemőnek, hiszen korlátozza a túlzott vizuális stimulációt.
Az első hetekben a pupilla reflexen, illetve a szinkronizáción kell lennie a hangsúlynak, ugyanis mielőtt a csecsemő hatékonyan használhatná a szemét a megkülönböztetéshez, a csecsemő íriszének képesnek kell lennie a különböző fényintenzitásoknak megfelelő összehúzódásra vagy nagyításra. Majd mindegyik szemének koordinálnia kell a másikat, hogy a szeme megpihenhessen egy tárgyon.
Hogyan támogassuk ebben?
- Először is figyeljük meg, hogy a csecsemő pupillái összehúzodnak-e, amikor egy sötétített szobában enyhe lámpafényt kapcsolunk. Ezzel fel tudjuk mérni, hogy milyen gyorsan húzódnak össze a pupillái.
Ha nem észlelünk ilyen pupillareakciót (vagy, ha a pupilla lassan húzódik össze), akkor a csecsemő élete második hetében rásegíthetünk ennek a fejlődésére. Amikor a csecsemő ébren van próbáljunk különböző fényszinteket ’felajánlani’ minden alkalommal (erős fénynek azonban sose tegyük ki, mint például közvetlen napfény). Ha többrétegű függönyök vannak, akkor a nappali órákban is hatékonyan változtathatjuk a szoba fényét. Ezzel tudjuk a baba vizuális rendszerének fénymérőjét „hangolni”. - A baba szemének koordinálásához pedig használhatunk vizuális stimulációt, amikor éber. Helyezzünk fehér alapon, fekete csíkos ábrákat a babától jobbra, vagy balra és ne közelebb, mint 12 cm.
4-12. hét⠀
A csecsemő ilyenkor már erős pupilla reakciókat mutat és elkezdi a szeme mozgását szinkronizálni, ilyenkor észrevehetjük, hogy egyre jobban vágyik vizuális stimulációra. Ennél a korosztálynál az a jellemző, hogy ők nem csak úgy „keresnek” valamit a szemükkel, hanem ők „rákényszerűlnek” a környezet bizonyos jellemzőinek vizsgálatára, az agy arra irányuló kísérletére, hogy információkat gyűjtsön a világ fontos vizuális tulajdonságairól. Ezeket a képeket aztán kódolják és tárolják az agy azon részei, amelyek vizuális ’bemenetet’ kapnak.
Az agyunk idegsejtjei, amelyek reagálnak a vizuális bemenetre, különösen érzékenyek a világos-sötét területekre, az eltérő formákra és a mozgásra a 4-14 hetes korban. A világos-sötét kontrasztterületek segítenek meghatározni a jellemző formákat. Az élet második hónapjában a baba szeme vonzódik az élekhez és a szegélyekhez, amelyek elválasztják a fényt a sötét képektől. A gyermek agya elkezdi kódolni ezeket a különböző típusú éleket, hogy később felhasználhassa őket a fontos környezeti jellemzők felismerésében és társításában.
- Egyes kutatások alátámasztották, hogy az ábécé bizonyos betűi értékes alapinformációkat ad a látóközpontoknak ebben a korban. Az ívelt vonalak nemcsak érdekesek, hanem később is létfontosságúak lesznek az olvasás- és az írás megtanulásában. Vegyünk hát egy fehér papírt és rajzoljunk feketével rá betűket. Ezeket a kártyákat akkor vezessük be, amikor a csecsemő egyszerre több másodpercig bámulja a betűket. Használjunk egyszerre 4 betűt, és mutassuk a csecsemőnek cserélgetve minden nap, 3 napon keresztül. Aztán mutassunk 2 már ismert betűt 2 új betűvel a negyedik nap. Folytassuk ezt a folyamatot, amíg el nem fogynak a betűk.
- Az agy bizonyos idegsejtjei a mozgás értelmezésére irányulnak, ezért is fordítanak fiatal csecsemők különös figyelmet a mozgó tárgyakra. Sőt, ha egy tárgyat több perspektívából nézünk akkor az több vizuális információt is kínál. Tehát nyugodtan kitehetjük a csecsemőt mozgó tárgyaknak, csak fontos, hogy lassan forgassuk, mozgassuk az a levegőben. Például használhatunk élénkebb színű léggömböt, amit a látóterében elengedünk a levegőben, ez ösztönözni fogja arra, hogy kövessen egy tárgyat, ami a levegőben magasabb helyzetből alacsonyabb helyzetbe mozog.
3-5. hónap
A csecsemőknél megfigyelhető, ahogy növekednek az egyre kisebb tárgyakat részesítik előnyben, illetve az olyan tárgyakat, amelyek több elemből vagy részből állnak. A csecsemő látásélessége az első év folyamán havonta tovább javul (, ahogy a szemgolyó fovea sejtjei egyre éretebbek lesznek), ez a jobb látótér kétségtelenül befolyásolja, hogy mi is érdekli őt pontosan.
- 3 hónapos csecsemőt már nemcsak a formák körvonalai fogják érdekelni, hanem a különböző érdekes minták is. Ezért az eddig bemutatott mintákba, betűkbe rajzoljunk be a körvonalon belülre különböző mintákat. Ezeket a formákat nyugodtan forgathatjuk is, hiszen forgatás hatásárára teljesen más kinézetet kapunk.
3 hónapos korukra a csecsemők már jobban érdeklődnek a tárgyak dimenziói iránt, mivel ebben az időszakban fejlődik ki a binokuláris látás. Így hasznos, ha a sima képeket leváltjuk háromdimenziós forgókra, figurákra. A csecsemőket ugyanis nagyon érdeklik, hogy hogyan változnak a tárgyak, ha különböző perspektívából nézik őket, hiszen már tudják értelmezni a mélységet, a szélességet és a magasságot.
Forrás:
Smith-Gracia, D. (2020): All About Baby Vision Development. Healthline Parenthood.
Staso, W. H. (1999): Neural Foundations- What stimulation your baby needs to become smart.
Vargáné, dr. M. M., Höfflerné, P. É., Dr. Szenczi-Velkey, B. (d.n.): A kognitív képességek fejlesztésének módszertana.